II. Széchenyi Futam®

YouTube RSS

A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottsága immáron második alkalommal rendezte meg a Széchenyi Futamot, az Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, melyre április 25. szerdán az egyetem parkolójában került sor

A megmérettetésen kilenc csapat vett részt két kategóriában (profi és amatőr). A profi kategóriában hat induló volt, az amatőr kategóriában pedig három résztvevőt köszönthettünk. A futam értékelését egy öt fős zsűri végezte (név szerint: Kossa György, mint a zsűri elnöke, Turai Attila, Vadnai Zoltán, Váradi Szabolcs, és Szaniszló Csaba).

A rendezvény megnyitója után kezdődött a pályabejárás, melyet Monspart Sarolta, világbajnok tájfutó hajtott végre. A verseny három részből állt: az első futam - melyet a profi kategória versenyzői kezdtek meg, és őket követték az amatőr kategória résztvevői - egy technikai jellegű pályán folyt. A második futamon a járművek gyorsasága került előtérbe az átépített pályán.

A két futam között zajlott a nosztalgia futam, amelyen a tavalyi verseny néhány résztvevője képviseltette magát. A záró futam előtt a médiának nyílt lehetősége a járművek kipróbálására, interjúk és felvételek készítésére. A harmadik rész a maratoni futam elnevezést kapta. Ezen a profi kategória résztvevői egyszerre, 120 percig köröztek egy erre kialakított pályán. A versenyt az a csapat nyerte, aki a legtöbb kört tudta teljesíteni.
A verseny végeztével a zsűri összegezte az eredményeket, majd ezután sor került a díjak és a különdíjak átadására.

A futamon a következő eredmények születtek:

PROFI kategória:

  • I. Intermotor
    Vezető: Ifj. Willisits Vilmos
    Csapattagok: Bereczky Zoltán, Tamtom Péter, Zab Richárd, Willisits Attila
  • II. Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusz hallgatói
    Csapat tagjai: Lengyel Dávid, Kádár Lehel, Kerekes Sándor, Szentmiklóssy Balázs, Illés András, Katona Bálint, Borbély Gábor, Szabó Bálint, Csermák Tamás, Klug Dávid, Székely György, Csomor Vilmos, Gáspár József, Simon Ferenc
    A csapatot az Elektronikus Jármű- és Járműirányítási Tudásközpont (Knorr-Bremse) valamint a Thyssen- Krupp Nothelfer Kft. támogatta.
  • III. Czobor Imre: Pápamobil
    Elektromos hajtás és lábhajtás kombinációja
    Csapattagok: Soós Bálint, Baki Zsolt, Szabó András László
    A csapatot a Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontja támogatta.

AMATŐR kategória:

  • I. Cserháti Sándor Szakközépiskola, Nagykanizsa
    Csapatvezető:Balassa József
    Csapattagok: Kovács Zoltán, Lukácsi András, Varga Gábor, Fehér László
  • II. Balog Andor
  • III. A Széchenyi István Egyetem volt hallgatói
    Kis Gábor, Horváth Csaba, Takács László, Rácz Zsolt, Haris Péter, Pető Zoltán, Elekes Krisztián

Különdíjak:

A zsűri két különdíja: 100.000-100.000 Ft díjazással
Kategóriák:

  • A legötletesebb jármű: Pápamobil
  • A leginnovatívabb jármű: Intermotor

Átadta: Kossa György, a zsűri elnöke

A hosszútávú futamért járó kupa:

Adta: Kabács Zoltán, a Pannon Autóipari Klaszter menedzsere

  • Kapta: Intermotor

Allianz Hungária képviseletében Bognár Péter adta át a különdíjat: Tesztvezetés a Hungaroringen:

  • Kapta: Hupercar
    Csapatvezető: Pup Dániel
    Csapat tagjai: Hornyák Csaba, Szijj Gábor, Czeglédi Dávid, Szilágyi Máté, Szabó Tamás

Show-car, Petis László főszervező adta át:

  • Kapta: Károlyi Róbert csapatvezető, Vörös Tibor, Kiss Máté

Bercsényi Invest Kft., Csengel Zsuzsa adta át a leginnovatívabb járműnek:

  • Kapta: Vogel Miklós, Kálmán Viktor a BME-ről

Hazafi Attila, a Magyar Szocialista Párt képviseletében a "Sikeres együttműködés reményében" díjat adta az Intermotornak.

A profi kategória első három helyezettjét összesen 600 ezer Forinttal, az amatőr kategória helyezettjeit pedig 300 ezer Forinttal jutalmaztuk. Emellett számos különdíj átadására került sor a partner szervezetek felajánlásainak köszönhetően.

A rendezvény ideje alatt az érdeklődők megtekinthették a Lexus, a Saab, a Honda, és a Toyota hibridjárműveit, valamint elektromos quad és golfautó kipróbálására is lehetőségük nyílt.

Ez a verseny lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra, hogy az elméleti oktatás során keletkező innovatív ötleteiket a gyakorlatban is megvalósíthassák.
Célunk volt a résztvevők számára gyakorlati és szakmai szempontból értékes rendezvényt szervezni, előmozdítani az ötletek önálló megvalósítását, továbbá sikeres csapatmunkára ösztönözni, valamint nem utolsó sorban az alternatív energiaforrások népszerűsítése.

{mospagebreak}

{mospagebreak}